Már szavazhatnak a természetjárók az Aktív Magyarország által idén harmadik alkalommal meghirdetett Év Kilátója és Év Turistaháza pályázatok jelöltjeire.

A pályázatok célja, hogy minél többen ismerjék fel az aktívan eltöltött szabadidő fontosságát, és induljanak el, fedezzék fel az ország legszebb panorámáit, illetve leghangulatosabb turistaszállásait. A két kategóriában több tucat nevezés érkezett, melyek közül a közönség választhatja ki, hogy melyik kilátó, illetve turistaház legyen idén az ország kedvence – közölte az MTI-vel az Aktív Magyarország.

Mint a közlemény emlékeztet, a beküldött pályázatok közül szakmai zsűri válogatta ki a tíz-tíz legjobbat. Olyan jó állapotú, rendezett környezetű célpontok kerültek be, amelyek izgalmas kerékpáros vagy gyalogos turistautak mentén fekszenek, így sokan megfordulnak ott. A szervezők kiemelték, hogy országszerte egyre több, egyre egyedibb kilátó teszi még vonzóbbá a természetjárást, a természetközeli turistaszállások pedig ma már korszerűek, így a mai igényeket kielégítő, modern felszereltséggel várják a kikapcsolódni vágyókat.

Nógrád megyéből ezúttal az Év Turistaháza kategóriában találhatóak jelöltek. A legjobb tíz közé jutott a Tar mellett fekvő Fenyvespusztai Erdészeti Erdei Iskola, mely a Kéktúrát járók és a Mária Úton zarándokolók számára egyaránt alkalmas hely a pihenésre. A közelben található a Tuzson Arborétum, de könnyen elérhető a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely is. Szintén ebben a kategóriában jelölték a romhányi Szent György Zarándokszállást is – a helyi kántorlakásból kialakított turistaház ugyancsak kedvelt a kéktúrázók körében.

Annak érdekében, hogy a verseny minél színesebb legyen, a tavaly bejutott tíz-tíz legjobb pályázat ezúttal nem indulhatott, ezek így csak jövőre kaphatnak újra esélyt. Szavazni az Aktív Magyarország közösségi oldalán lehet a képek kedvelésével október 6-ig.

Az előző években is voltak nógrádi jelöltek

Mint azt a közleményben is felidézték, első alkalommal, 2020-ban a balatonboglári Xantus János Gömbkilátó, tavaly pedig a Tisza-tavon található Bölömbika-kilátó volt az Év Kilátója pályázat nyertese. A turistaházak közül két éve a tolnai Annafürdő Vendégház diadalmaskodott, 2021-ben pedig a Szelcepuszta Turistaházat választották a legjobbnak a szavazók.

Az Év Kilátója és az Év Turistaháza pályázat legjobb 10 indulója közé a verseny előző éveiben több Nógrád megyei jelölt is bekerült. 2020-ban az alsópetényi Prónay-kilátó és a bujáki Sasbérc-kilátó, míg 2021-ben az immár országszerte híressé vált felsőtoldi Kéz-kilátó, illetve a Tepke-kilátó is a legjobbak között versenyzett az Év Kilátója díjért. Az Év Turistaháza 2021-es jelöltjei között megtaláljuk a Somoskői Kirándulóközpontot, melyet az elmúlt években nem csak felújítottak, de ki is bővítettek.

 

Kiemelt fotók:  A Fenyvespusztai Erdészeti Erdei Iskola | A romhányi Szent György Zarándokszállás (Fotók: Aktív Magyarország)