A KIKOM-KOMPLEX Kft. a Vidékfejlesztési Program keretén belül a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület működési területére meghirdetett, VP6-19.2.1.-3-04-17 kódszámú, 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület – Turisztikai tevékenységek fejlesztése című felhívására 2018. január 31-én pályázatot nyújtott be Térségi turisztikai honlap létrehozása címmel.
A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága kérelmünket támogatásra alkalmasnak minősítette, egyben – 60 százalékos támogatási intenzitás mellett – 546 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A 1915125916 azonosítószámú projekt részeként, a támogatás felhasználásával a honlap informatikai felépítése és kialakítása, az arculat létrehozása és a szállásadók, bemutató- és vendéglátóhelyek lajstromának összeállítása történt meg. A KIKOM-KOMPLEX Kft.-nél a korábbi évek kommunikációs megbízásainak és feladatainak eredményeképpen jelentős mennyiségű értékleírás és fotó állt rendelkezésre, ennek eredményeképpen a honlap létrehozásához csak a fent ismertetett feladatok elvégeztetésére volt szükséges pályázati támogatást fordítani, az alapesetben legköltségesebb elemek már rendelkezésre álltak. A három ismertetett feladaton túl a honlap kialakítását saját erőforrásainkkal valósítottuk meg.
A közelmúltban a térségi turizmus fejlődését, előrelépését támogatandó több szervezet is létrejött Nógrád megyében, ezen belül a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület területét érintően is. Ilyen volt a Nógrád Térségi TDM, a Salgótarjáni Helyi TDM vagy a jelenleg is működő Novohrad-Nógrád Geopark. A térség egységes online megjelenését tekintve azonban véleményünk szerint egyik szervezet sem tudott jelentős eredményt felmutatni – a két TDM szervezet mára megszűnt, a Novohrad-Nógrád Geopark pedig elsősorban saját feladataira és fejlesztéseire koncentrálva építkezik ezen tekintetben is, a Karancs-Medvesnél jóval nagyobb területet lefedve.
Ennek okán éreztük szükségét egy olyan térségi turizmust támogató – desztinációs – honlap létrehozását, mely piaci alapon és szemlélettel működik. A karancs-medves.info desztinációs turisztikai információs portál létrehozása 2020. december 31. dátummal lezárult.