A leghosszabb Magyarországon eredő folyónk a Zagyva. Forrásvidékén viszont kis túlzással azt sem tudni, hogy pontosan honnan is ered, illetve, hogy klasszikus értelemben van-e a Zagyvának forrása?

A Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetet bemutató monográfia azt írja: a térség egyes forrásai gyakran csak időszakosak, sőt, erős vízszintsüllyedés esetén ki is száradhatnak. Ilyen a Medves-fennsík peremén található Zagyva- vagy Lehel-forrás is, melyet – táblája szerint – 1967-ben úttörők foglaltak. Ekkor tehát még kellett, hogy vizet szolgáltasson, mára viszont kiszáradt vagy eltömődött. A közelében található Varga Ferenc-forrás – mely nevét egy zagyvarónai természetvédőről kapta – szintén szerény vízhozamú. A Zagyva valódi forrásai ma talán az eredeti forrásoknál alacsonyabb szinten fakadnak.

A Medves Hoteltől induló sárga kör turistajelzés elsőként egy kiépített, foglalt forráshoz vezet. A Mi vidékünk – Karancs-Medves blog a Medves-fennsík peremén található források tekintetében azt írja: a forrás mellett, egy másik kis völgyecskében is szivárog a víz, vizenyős a terület. A foglalt forrásból folyó víz rozsdaszínűre festette a követ. Ez a lerakódás a vas-hidroxid jelenlétére utal, ami azt jelenti, hogy a hajdani szénbányákon, de legalábbis széntelepet érintve csordogál a víz a felszínre.

A blog szerzője azonban utánajárt a témának és azt tapasztalta, hogy csapadékhiányos napokon az a meder teljesen száraz, melyben az ebből a forrásból származó víznek kellene csordogálnia. Salgóbánya irányából azonban szinte folyamatosan bő vízhozammal rendelkező patak rohan lefelé a hegyoldalon. A víz a salgóbányai park mellett, egy csőből folyik ki – itt egy információs tábla is szól a témáról.

Ezt a csövet a Medves Hotel udvarán található István-táróból vezetik ide, onnan vezetik ki. Ebből a szempontból viszont nem tekinthető „klasszikus” forrásnak, hiszen nem a földalatti víz természetes felszínre törési helyéről beszélünk. Mindezek tükrében fogalmazzunk úgy: Salgóbányának ezen részére a Zagyva forrásvidékeként tekinthetünk.

Megközelítés

Az első bekezdésekben említett források és egykori foglalások a Medves Hoteltől induló sárga kör turistajelzéseken keresztül kereshetőek fel. Ugyanerre áll a medvesi bányászat egyik emlékoszlopa is. Az utóbb említett cső a Salgóbánya központjában fekvő parktól keletre, egy információs tábla mögött található.