Új nevet kapott a szécsényi Forgách-kastélyban működő Kubinyi Ferenc Múzeum, mely a jövőben Forgách-Lipthay Kastélymúzeumként folytatja tevékenységét.

Limbacher Gábor múzeumigazgató ismertetése szerint a szécsényi múzeumot 1973-ban hozták létre, az intézmény pedig 1979 februárjában vette fel hivatalosan Kubinyi Ferenc nevét, aki számos publikációt írt az őslénytan, földtan és a régészet témakörében. Az ő nevéhez fűződik a Kisterenye-Hársas, illetve a Karancslapujtő-Pókahegy lelőhelyek ásatása, de ő fedezte fel a tudományos világ számára az ipolytarnóci kövesedett ősfenyőt is, nem utolsó sorban pedig ő írta le a salgói és somoskői bazaltformációkat.

Limbacher Gábor szerint a látogatók egy része Kubinyi Ferenc neve hallatán úgy hitte, hogy a múzeumnak otthont adó kastély az övé volt, és arra számított, hogy tőle származó relikviákat láthat. A kastély utolsó arisztokrata tulajdonosa valójában báró Lipthay Béla volt, születésének 130. évfordulója alkalmából pedig idén emlékkiállítást is rendeztek. A tárlatot megnyitó L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója ekkor javasolta az új, turisztikailag vonzóbb Forgách-Lipthay Kastélymúzeum elnevezést. Bár a múzeum új nevet kapott, Kubinyi Ferenc emlékét továbbra is őrzik a szintén újonnan elnevezett Kubinyi Ferenc Régészeti Tárral – hangsúlyozta a múzeumigazgató.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, a szécsényi intézményt fenntartó Magyar Nemzeti Múzeum sokszorosára növekedett rezsiköltsége, valamint a kormányhatározatban előírt 25 százalékos energiamegtakarítás miatt a téli hónapokra bezárta kapuit a Forgách-Lipthay Kastélymúzeum, mely a tervek szerint márciustól fogad újra látogatókat.

 

Kiemelt fotó: A múzeumnak otthont adó Forgách-kastély (karancs-medves.info fotó: Kéri István)