Szeptember 23. és 25. között immár 16. alkalommal rendezik meg a „Kultúrházak éjjel-nappal” országos rendezvénysorozatot, melyhez Salgótarján is csatlakozott.

Az eseménysorozatot szervező Magyar Népművelők Egyesületének korábbi ismertetése szerint a cél az, hogy minél többen legyenek részesei a közművelődési intézmények által nyújtott kulturális sokszínűségnek, értékelvűségnek. Mint fogalmaznak, a „Mindennap értéket adunk” szlogennel a szervezők azt üzenik, hogy a közművelődés a hétköznapokban is értékes kultúrát közvetít és teremt.

Salgótarjánban péntektől vasárnapig három különböző helyszínen várják az érdeklődőket.

Az első eseménynek szeptember 23-án, pénteken a Beszterce-lakótelep ad otthont, ahol 15 órától népzene és népdalok társaságában szórakozhatnak a résztvevők a Besztercei Vigadalom keretében. Szeptember 24-én, szombaton rendezik meg a Zagyva Napot: a programban szerepel főzőverseny, akadályverseny, családi vetélkedő, kézműves foglalkozások, de lesznek különféle előadások, bemutatók és koncertek is a Zagyvarónai Sportpályán és Játszótéren. Mindeközben a Bátki József Közösségi Házban délelőtt 11 órától a „Juniorok a kultúrházakban” fantázianevű programra várják a fiatalokat, akik drámapedagógiai workshopon és játékos foglalkozásokon vehetnek részt, valamint több különféle hangszerrel is megismerkedhetnek.

Ugyancsak szombaton, 14 órától rendezik meg a Szüreti Nótadélutánt a Salgótarjáni Magyar Nóta- és Népzenei Egyesület közreműködésével a József Attila Művelődési Központ Klubtermében. A háromnapos program zárásaként szeptember 25-én, vasárnap a József Attila Művelődési Központ Színháztermébe invitálnak minden érdeklődőt, akik fél 11 és 12 óra között bepillantást nyerhetnek A tanítónő című előadás felújító próbájába.

A „Kultúrházak éjjel-nappal” salgótarjáni eseményeivel kapcsolatban a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont, illetve a rendezvény közösségi oldalán érhető el további információ.

 

Kiemelt fotó: A salgótarjáni József Attila Művelődési Központ (Fotó: Salgótarján | Facebook)