Az előző évi hagyományoknak megfelelően, ismét április utolsó szombatján, vagyis ezen a hétvégén rendezi meg a Karancs-Medves teljesítménytúrát a Zöld Út Természetjárók Egyesülete.

Mint az a ZÚTE honlapján is olvasható, az egyes távok teljesítése közben csodálatos kilátás nyílik Salgótarján és környékének történelmi, geológiai és turisztikai látványosságaira. A vármegyeszékhely térségének legnépszerűbb túrasport eseményét immár 33. alkalommal rendezik meg. Bő három évtizeddel ezelőtt a mostani értelemben vett középső, 35-ös távval indult el a túra története, mely mellé a negyedik rendezéskor csatlakozott a leghosszabb, 50-es táv, 19 éve pedig a legrövidebb, 20-as távot vezették be.

Bár az előzetes regisztráció már lezárult, nevezni a helyszínen is lehet majd, reggel hat órától – emelték ki.

Mindhárom táv a Galcsik-fogadótól indul, és itt is ér véget. A rajtban szombaton reggel 6 órától várják a túrázókat, a leghosszabb távnak 8-ig, a középsőnek 9-ig, míg a legrövidebb útvonalnak 10 óráig lehet nekivágni. A rövidebb távon – melyet családoknak és kirándulást kedvelőknek egyaránt ajánl az egyesület – kitűző és emléklap, a hosszabb távokon – melyeket az edzettebb túrázók számára tartanak fenn – jelvény és emléklap díjazásban részesülnek a teljesítők. Mindemellett a túra során több helyen lesz frissítőpont, illetve a helyi specialitással készülő csurgatós kenyeret is megkóstolhatják a résztvevők. Ezeken kívül minden teljesítőt egy kis meglepetéssel várnak a rendezők.

A Karancs-Medves teljesítménytúrával kapcsolatban további információ a ZÚTE honlapján található.

Kezdőknek és haladóknak egyaránt

A legrövidebb táv 23 kilométer gyaloglást takar, a hozzá tartozó mintegy 780 méter szintkülönbséggel. Az útvonalon a salgótarjáni Galcsik Fogadótól indulva Kercseg-lapost, Somoskőújfalut, Salgó várát, a Boszorkány-kőt és az egykori fogaskerekű vasút alsó szakaszának nyomvonalát, majd Ponyi-pusztát és a Gedőcz környékét barangolhatják be a mozogni vágyók.

A középső táv 38,3 kilométerére mintegy 1590 méter szintkülönbség jut majd. Itt már meg kell mászni a Karancsot is, az útvonal Salgó vára után keresztülvezet a Medves-fennsíkon, Szilvás-kőn, Inászón, majd végül a Pécskő-nyeregbe való felkapaszkodással érkezik vissza a túra a salgótarjáni medencébe.

Az embert próbáló leghosszabb táv választása esetén 49,5 kilométerre és csaknem 2 ezer méter szintkülönbségre kell felkészülni. A Karancsra ezen esetben egy karancsaljai kitérővel kell feljutni, Szilvás-kőről pedig a Kota, majd a Somlyó érintésével kell elérni a Pécskő-nyeregbe.

 

Kiemelt fotó: Salgó vára (karancs-medves.info fotó: Drexler Szilárd)