A múzeumnak otthont adó Forgách-kastély elődjét, a várkastélyt a Kacsics nemzetségből való Szécsényi Tamás építtette a 14. század végén.

A török háborúk nagy pusztításokat okoztak az épületben. Koháry István 1690-től renováltatta a végvár külső falait és a várkastély épületeit. 1753-ban Forgách Zsigmond nevéhez fűződik a kastély barokk átépítése. A H alaprajzú, az ún. Grassalkovich-típushoz sorolható épülethez a kvalitátos építőmester — ahol lehetett — felhasználta a középkori várkastély még álló falait. Így őrződött meg az északnyugati rizalitban a vár öregtornya és lappang ma is a falakban több középkori épület-részlet.

A kastély 1973 óta a Kubinyi Ferenc Múzeum otthona. Névadója neves őslénykutató, akinek jelentős szerepe volt az ipolytarnóci ősleletek megmentésében.

A felújított épületben 2006-ban készült el a Múzeum régészeti gyűjteményét bemutató állandükiállítása: „Tárgyakba zárt múlt” címen. A kiállítás az őskor két időszakába kalauzolja a látogatókat. A Vár állott című tárlat a középkori nógrádi várakat mutatja be, s nemcsak az álló épületeket, romokat, hanem az elpusztult objektumokat is az előkerült leleteken és maketteken keresztül.A Rákóczi állama és Nógrád vármegye állandó kiállítás fókuszában a Rákóczi-szabadságharc két fontos, Nógrád megyében zajló eseménye áll: az 1705-ben Szécsényben megtartott országgyűlés, valamint az 1710 januárjában, Romhány és Érsekvadkert mezején lezajlott ütközetként ismert sorsdöntő csata. További állandó kiállítás mutatja be a 19. század végi kastélybelső női lakosztályát.

A kastélyhoz egykor északról több hektáros angolpark is tartozott, melyet Forgách József létesített a 19. század elején. A parkban több ezer növényfaj mellett fácános-kert, dísz-fasor, aranyhalas tó, műbarlang és rom, vízesés, kilátó volt összekötve hangulatos ösvényekkel, sétányokkal. A kastélykert mai formájában is hangulatos időtöltést ígér a Szécsénybe látogatóknak.

Látogatás

A Kubinyi Ferenc Múzeum keddtől szombatig minden nap 10 és 16 óra között várja a látogatókat. Bár a hétfő és vasárnap szünnap, előre bejelentkezett csoportokat ilyenkor is fogadnak. További információkat a múzeum honlapja nyújt.

 

Kiemelt fotó: A múzeumnak a Forgách-kastély ad otthont (karancs-medves.info fotó: Kéri István)