Palóc Napot rendez szombaton az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen a TETT Alapítvány és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – olvasható az Ipolytarnóci Ősmaradványok honlapján.
A programismertető szerint a délelőtt fél 12-kor kezdődő program-kavalkádban palóc zamatos gyümölcslevet és palóc kézműves sört lehet kortyolni, litkei fokhagymás kenyérlángost lehet tördelni a palóc gulyáshoz, de a Lombkorona kávézónál szilvalekváros krumpli laska és malomkalács is vár majd a kíváncsi éhezőre.
A rendezvény ideje alatt folyamatos kiegészítő programok várják az érdeklődőket, lesz arcfestés, termelői vásár és kézműves foglalkozás is, míg a gyermekek kincskeresésen is részt vehetnek. A szervezők zenés programokkal is készülnek, többek között a Dobroda Hagyományőrző és a Citera Együttes, valamint az Őszirózsa Hagyományőrző Népdalkör is fellép.
Ugyancsak a Palóc Nap keretében tartják meg a már korábban meghirdetett tematikus túrát: mint fogalmaztak, a gyalogos időutazás az Ősfenyő fogadóépülettől indulva a 7 millió éves bükkábrányi fákig, majd a miocén erdőt érintve a geológiai tanösvény szupervulkáni katasztrófa sújtotta világhírű feltárásáig ad betekintést a múltba. Az eseménnyel kapcsolatban további információ az Ipolytarnóci Ősmaradányok honlapján található.