Immár 32. alkalommal rendezik meg szombaton a Karancs-Medves teljesítménytúrát – bár az előregisztrációs határidő már lejárt, Salgótarján térsége legnépszerűbb túrasport eseményének rajtjában a helyszínen is lehet majd nevezni a három táv valamelyikére szombaton reggel és kora délelőtt. A teljesítménytúrát hagyományosan a Zöld Út Természetjárók Egyesülete szervezi.

Annak idején a mostani értelemben vett középső, 35-ös távval indult el a túrasport-esemény története, mely mellé a negyedik rendezéskor csatlakozott a leghosszabb, 50-es táv, 18 éve pedig a legrövidebb, 20-as távot vezették be.

A Karancs-Medves teljesítménytúra 20, 35 és 50 km-es távjainak teljesítése közben csodálatos kilátás nyílik Salgótarján és környékének történelmi, geológiai, turisztikai látványosságaira.

A tavalyi évben a koronavírus-járvány miatt rendhagyó módon, egyénileg lehetett teljesíteni a túrát, idén azonban ismét a hagyományos módon kerülhet sor az eseményre. A Galcsik Fogadónál található rajtban szombaton reggel 6 órától várják a túrázókat, a leghosszabb távnak 8-ig, a középsőnek 9-ig, míg a legrövidebb útvonalnak 10 óráig lehet nekivágni. A Karancs-Medves teljesítménytúrával kapcsolatban további információ a ZÚTE honlapján található.

Eltérő távok, különböző kihívások

A legrövidebb táv 23 kilométer gyaloglást takar, a hozzá tartozó 777 méter szintkülönbséggel. Az útvonalon a salgótarjáni Galcsik Fogadótól indulva Kercseg-lapost, Somoskőújfalut, Salgó várát, a Boszorkány-kőt és az egykori fogaskerekű vasút alsó szakaszának nyomvonalát, majd Ponyi-pusztát és a Gedőcz környékét barangolhatják be a mozogni vágyók. Ez a táv akár családilag is teljesíthető.

A középső táv 38,3 kilométerére 1586 méter szintkülönbség jut majd. Itt már meg kell mászni a Karancsot is, az útvonal Salgó vára után keresztülvezet a Medves-fennsíkon, Szilvás-kőn, Inászón, majd végül a Pécskő-nyeregbe való felkapaszkodással érkezik vissza a túra a salgótarjáni medencébe.

Az embert próbáló leghosszabb táv választása esetén 49,6 kilométerre és 2016 méter szintkülönbségre kell felkészülni. A Karancsra ezen esetben egy karancsaljai kitérővel kell feljutni, Szilvás-kőről pedig a Kota, majd a Somlyó érintésével kell elérni a Pécskő-nyeregbe.