Idén már 30. alkalommal rendezik meg október első hétvégéjén az Európai Madármegfigyelő Napokat, mely alkalmából szombaton és vasárnap Nógrád megyében is várják az érdeklődőket.

A program magyarországi koordinátora, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ismertette: az Európai Madármegfigyelő Napokat 1993-ban hívta életre a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International. Az eseményhez azóta közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény immáron két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével.

Tavaly 35 ország vett részt a kezdeményezésben, mely során több mint 1800 helyszínen közel 7,3 millió madarat figyelt meg a mintegy 28 ezer résztvevő. Az Európai Madármegfigyelő Napok egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly pedig két kategóriában is dobogós lett hazánk.

Nógrád megyében idén két helyszínen rendeznek programokat a Madármegfigyelő Napok alkalmából. Az előző évekhez hasonlóan a Kisterenye-Bányatelep vasúti megállóhelynél is tartanak madárgyűrűzési bemutatót, itt vasárnap reggel hét és dél között fogadják a látogatókat. Patakon a Petőfi utca 52.-nél madárgyűrűzést és madármegfigyelést tartanak majd, itt szombaton és vasárnap egyaránt reggel fél nyolctól tíz óráig várják az érdeklődőket.

A közleményben kiemelték: az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait.

Az egyéni megfigyeléssel kapcsolatban további információ a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján érhető el. A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat az MME munkatársai vasárnap 16 és 17 óra között összesítik, majd továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan már másnap, október 3-án, hétfőn hírt ad az egyesület – tették hozzá.

 

Kiemelt fotó: Nagy őrgébics Kisterenyén, a 2019-es Európai Madármegfigyelő Napok kapcsán szervezett madárgyűrűzésen (Fotó: MME Nógrád Megyei Helyi Csoport | Facebook)