Nyitott kapukkal várják a látogatókat a húsvéti ünnepek alatt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontjai, köztük az Ipolytarnóci Ősmaradványok is – olvasható a nemzeti park honlapján.

Mint írták, a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geoparkkal közös turisztikai központjuk összetett program-kavalkáddal készül és mind a négy napon 9-től 16 óráig fogadja az érdeklődőket. Szombaton délelőtt háromnegyed 11-kor tematikus túra indul az Ősfenyő Fogadóépülettől, mely az egykori vulkáni katasztrófát követő kibontakozás és a tavaszi újjáéledés témáit is magában foglalja a geológiai tanösvény bejárása mellett. Ezen a napon bemutatkozik a Vidra Verda is, mely ingyenes “Mocsárjáró” programjával a Miocén erdő vízi élővilágára nyit ablakot az érdeklődőknek, családoknak és csoportoknak egyaránt – írták.

Húsvétvasárnap a Lombkorona kávézó cápás tavacskája mellett az élethordozó ősóceánra, az egykori tengerelöntésekre, a Pannon-tóra és a Kárpát-medencei vizekre, locsolásra emlékeznek majd, délelőtt 11 órától. Ezen a napon, illetve húsvéthétfőn nagyszabású termelői vásárt is tartanak. Húsvéthétfőn 11 órakor a Miocén erdő orrszarvús szigetének nőstény lakóit és fáit megöntő gesztussal kiváltják a Hollókőn szokásos vödörrel locsolást, a Szebbik Nem így bátran, locsolkodás nélkül részt vehet a rítuson – fogalmaztak.

A programokról részletesen az ősmaradványok.hu honlapon lehet tájékozódni.

 

Kiemelt fotó: Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Látogatóközpontjának bejárata (karancs-medves.info fotó: Kéri István)