Gömör és Nógrád megye találkozásánál – ahol Sőreg, Ajnácskő és Óbást határai összefutnak – emelkedik magasba a mintegy 350 méter magas Pogányvár vulkános táblahegye. A mintegy 600×800 méter terjedelmű bazaltfennsíkon nem találhatók kőbányák, alakzataik a legeredetibb formában őrizték meg a vulkánosság és az azt követő lepusztulás folyamatát.
Gyönyörű kilátás nyílik innen a Medves-Magosára, amely a Cseres-hegység legnagyobb tűzhányója volt. Alatta a Medvesalja falvai terülnek el: Óbást, Újbást, Vecseklő, Tajti, Hidegkút, Bakóháza és a magyarországi Cered.
A Pogányvárra mindig is tisztelettel tekintettek az itt lakók és az idelátogatók egyaránt. Páratlanul gazdag vulkáni formakincsével és épségével Közép-Európa egyik legértékesebb védett területe. A Pogányvár Nemzeti Természeti Rezervátum 223,35 hektáron fekszik. Védelem alatt áll a bazaltfennsík teteje, az Erős-ág hatalmas kőtengereivel és bazaltbarlangjaival, a Karád lávaáron kialakult szűk hegygerincével, a Posa bazaltnyúlványa és a Tilics lepusztult vulkáni kürtője.
A fennsíkra vezető tanösvény 2006-ban épült meg a helyi erdőtársulat, a helyi Csemadok, a Községi Hivatal, a környezetvédő és ifjúsági szervezetek, valamint a helyi lakosok összefogásával. A valamivel több mint két kilométeres tanösvényt az erdőben építették ki. Óbást községben kezdődik, ahol megtalálható az információs tábla a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzetről és a tanösvény útvonaláról. Öt állomása van, melyeken az összes természeti értéket bemutatja, amelyek itt találhatók.
Túrázók a Pogányváron (karancs-medves.info fotó: Drexler Szilárd)
A Pogányvár egykori kráterének helyét a fennsík délnyugati csücske alatt egy bazalttal kitöltött vulkáni kürtő (neck) jelzi. Ennek körzetében a legvastagabb, mintegy 35 méter a bazalttakaró, amely észak felé enyhén vékonyodik. Ezen az oldalon egy különleges alakú magányos szikla emelkedik, melyet a nép Ördög Jánosnak vagy Jánoskának nevezett el. Ez egy karcsú, felül gömbben végződő szikla, amelynek aljában annak idején vasat találtak.
Az Ördög János-sziklától északra feltáruló hatalmas falban megfigyelhetjük, hogy a bazalt pados elválása függőleges, majd a felszín felé legyezőszerűen ágazik szét. Mivel a pados elválás mindig párhuzamos a kihűlés felszínével, a sziklafal padjai elárulják nekünk az eredeti kürtő függőleges alakját is.
A bazaltláva felfelé nyomulását alátámasztják a bazaltban található, függőleges irányban enyhén megnyúlt apró hólyagok is. Ma is jól látható itt a tűzhányó által kilövellt bombák és porózus lávafoszlányok halmaza, amely egykor a salakkúpot képezte. A tufaszórás után ömlött felszínre a bazaltláva. A kitörések azonban folytatódtak, amit a félig megolvadt hullott bombák bizonyítanak. A láva végül is megszilárdult a vulkáni kürtőben, de ezt megelőzően még befolyt néhány észak felé irányuló mellékvölgybe, amelyeknek útját ma az Erős-ág és a Pósa-hegy (Posa) nyúlványai jelzik.
A pogányvári tűzhányó elcsendesedése után a Karád kezdett el működni. A rövid ideig tartó, heves kitörések következményeként a korábbi lávafolyásra újabb, sötétebb bazaltláva terült rá, majd továbbfolyva benyomult egy délnyugati irányú szűk völgybe is. Amikor már a magmakamrából feltörő láva járatai a Pogányvár után a Karád felé is eltömődtek, akkor az ajnácskői oldalon kezdett el működni egy kisebb vulkán, a Tilics. Ennek erejéből azonban már nem tellett arra, hogy lávát ömlesszen a felszínre. A láva még a kiömlése előtt megszilárdult a kürtőben.
Barlangok, kőkerítések
A Pogányvár lávatakarója körül törmeléklejtők találhatóak. A fagy általi aprózódás különösen a bazaltos térszínekre volt nagy hatással. A kőtengerek nem csak sajátos jelleget kölcsönöznek a tájnak, de búvóhelyet is nyújtanak számos értékes állatfajnak. Főleg gyíkok, kígyók, de ragadozó emlősök is előszeretettel tanyáznak a kövek labirintusában. Még ember által bejárható üregeket is találhatunk, melyek sokszor csak annyiban különböznek a mészköves (vagy karsztos) barlangoktól, hogy nem tartalmaznak cseppkövet. 31 felmért barlang található itt, melyek között van Szlovákia második leghosszabb nem karsztos barlangja is, a 182 méteres Oszlopos-barlnag. Nevét a bazaltoszlopok különlegesen látványos előfordulásáról kapta. Jelentős a Pogányvár kőtengerében bazalttömbök egymásra halmozódásával keletkezett 151 méter hosszú Labirintus-barlang is. A Pogányvár számos barlangjában jelentős természeti és kulturális érték rejtőzik. Hideg és nedves falai között olyan apró, igen ritkán előforduló pókfajok és ászkarákok találtak otthonra, melyek a földalatti életmódhoz alkalmazkodtak. A Pogányvár Gömör természetrajzilag egyik legértékesebb területe.
Pogányvári látkép (karancs-medves.info fotó: Micsuda András)
A barlangok mellett a fennsíkon is találhatóak emberi életre utaló, a régi időkből származó nyomok. A lapos déli végében egy kis tisztás terül el, amelyet a helyiek Kertnek neveznek, határában egy kőkerítés található, amelyet minden bizonnyal emberi kéz alkotott.A kőkerítés a fennsík szélén vagy annak közelében húzódik, és majdnem az egész fennsíkra kiterjed. Anyagát körülbelül emberfej nagyságú bazaltkövek alkotják, mindennemű ragasztó anyag nyoma nélkül, pusztán egymásra hányva. A kőrakás szélessége átlag 3-4 méter, míg magassága 50 – 100 centiméter között váltakozik. A kerítés délen és északon egy-egy helyen megszakad – itt lehettek a régi feljáratok, a helybéliek ezeket a helyeket Vaskapunak nevezik. A kőkerítés eredete felől nincs írásos emlék és az sem látszik minden kétségen felül, hogy az védelmül szolgált volna. Az is különös, hogy a kerítés nem követi pontosan a hegyfal vonalát, valószínű, hogy építői egy bizonyos alakzatot igyekeztek kiépíteni.
Mondák
A Pogányvár barlangjairól olykor-olykor különös mondák szövődtek. Az egyik ilyen mese két kanászról szól: Csuhujka és Sülttök, akik „gavallér-betyárgyerekek” voltak. Azt hallották, hogy az egyik üregben kincs van, így megpróbáltak a nyomára járni. A kutatásban egy zsákutcához értek, ám hirtelen egy sötét szoba nyílt meg előttük. A helyiség kivilágosodott, ott egy kétfős terített asztalt találtak. A váratlan eseményen megilletődtek, de aztán mégis hozzáláttak a lakomához. Amikor jóllaktak, elindultak a kijárat felé, de megláttak egy lefelé vezető lyukat. Meg akarták vizsgálni, ám amikor odaértek a lyukhoz, óriási szél támadt, szinte fellökve a fiatalokat. Az erős szél megtorpantotta a legényeket, így nem is mentek tovább.
A hegytető egyes pontjairól is szövődtek történetek. A kőkerítésen belül egy bükkfa nyugati tövében egy sír alakú, fűvel benőtt gödröcske található, amelyet valamikor biztosan ember ásott. A fa törzsébe egy név két nagy kezdőbetűje van belevésve, de ezek ma már felismerhetetlenek. A helyről azt regélik: egy kondás jött az Alföldről a környékre makkot szedni. Egy este egy kis asszonyka ment hozzá, és leült mellé szótlanul. A kondás egy kis szalonnazsíros pirított kenyeret adott az asszonykának, aki cserébe elvezetette őt erre a helyre. Azt mondta az asszonyka, hogy olyat ad neki, amit még az unokái is megemlegetnek. Hirtelen megnyílt a föld a kondás előtt, aki temérdek pénzt talált az üregben. A kondás háromszor ment le, megtöltötte a csuháját, majd mikor végzett, a föld becsukódott. Máskor is elment oda és kocsin vitte el a sok pénzt. Akkor a helyiek tartottak a csodától, egyikük elmondása szerint a kondáson kívül más is látott egy kisasszonyt ülni a fa tövében, „akinek akkora melle volt, mint egy félakós hordó”, de a hívására sem mert odamenni.
Egy másik kincslelő helyről is vannak emlékek, szintén egy gödörről. Ez a nyugati oldalon, a Vaskapu környékén található. Azt tartják, hogy ami ott, a földben van, minden hetedik évben megtisztítja magát. Egyszer, mikor éppen „tisztítkozott, lángolt”, egy molnár ásott azon a helyen, két héten keresztül. „Egy vaskoporsót talált, mindenféle kincsek, drága portékák voltak benne, nem tudják, hogy hova sikkasztotta.” Ugyancsak a Vaskapu táján beszélnek egy akkora helyről, mint egy jó nagy asztal. Ha oda ütnek, olyan hangot ad, mintha pince lenne alatta. Felkutatására ástak is ott. Egy lapos kőre akadtak, ám a szélét nem találták meg.
