Szombaton rendezik meg az erdészek és vadászok zarándoklatát, a Szent Hubertus búcsút Mátraverebély-Szentkúton, egybekötve a Kelet-Cserháti Trófeaszemlével. Ez az év 24., egyben utolsó búcsúja a nemzeti kegyhelyen – közölte a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely sajtófőnöke.

Kerekes-Dancsok Regina ismertetése szerint az utolsó ünnepi alkalommal már ma elkezdődnek a programok, méghozzá egy, a vadászoknak, erdészeknek szóló szakmai konferenciával. Este megrendezik az első exkluzív vadvacsorát is a kegyhely Szent Jakab Éttermében, mely egyben négy étterem, négy séfjének versenye is lesz.

A szombati Szent Hubertus búcsú 11 órás ünnepi szentmiséjét Fazekas Z. Márton OPraem, csornai apát celebrálja. Kora délután a nemzeti kegyhelyről megjelent két könyvről beszélgetnek a szerzők, és az egész napot átszövik a kicsiknek és felnőtteknek szóló programok, úgy, mint az íjász- és vadászkutya bemutató, helyi kézműves vásár, természetfotó kiállítás, valamint szituációs lézeres lövészet.

Bajnai Csaba, az Ipoly Erdő Zrt. Kelet-Cserháti Erdészetének vezetője portálunk megkeresésére elmondta: idén 22 vadászatra jogosultat hívtak meg a trófeaszemlére, az elmúlt évek tapasztalatai alapján vélhetőleg szinte mindenki el is fog látogatni. A szentkúti kegyhelyre várhatóan mintegy 200 gím- és dámszarvas trófeát visznek majd el a kelet-nógrádi vadászterületekről.

 

Kiemelt archív fotó: Szent Hubertus búcsú és trófeaszemle a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen (Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely)