Nemzeti örökségünk, a védett természeti értékek megőrzésének jelentőségét mutatja, hogy az első hivatásos természetvédelmi őr, Gulyás József 100 éve állt szolgálatba, az állami természetvédelem fejlődése pedig azóta is töretlen – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára kedden, az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál.

A Miocén Parkban a „Folyóparti élővilág egykor és napjainkban” című Interreg projektet zárták le, melyben az ősi lábnyomok háromdimenziós beszkennelése mellett olyan vizuáltechnikai eszközöket telepítettek Ipolytarnócon, amelyek szemléletesen rekonstruálják a 17 millió évvel ezelőtti ősi élőhelyet és ősállatait, nem utolsó sorban pedig a Kiscsarnokot is felújították.

Az Agrárminisztérium közleménye szerint Rácz András a projektzárón felidézte, hogy tavaly ünnepelte 45. születésnapját a hazánkban harmadikként alapított Bükki Nemzeti Park, mely Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére kiterjedve látja el természetvédelmi feladatait. Itt található a Hollókői Tájvédelmi Körzet, amely Kulturális Világörökség helyszín, az Európa Diplomás terület címmel kitüntetett Ipolytarnóci Ősmaradványok, de a világ első határon átnyúló geoparkja, a Novohrad-Nógrád Geopark is.

A most lezárt, határon átnyúló, 383 millió forint összértékű projekt magyar oldalon az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területet érintette, amelyből a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 180 millió forintot használt fel – ismertette Rácz András. 

 

Illusztráció: Az Ipolytarnóci Ősmaradványok madártávlatból (Fotó: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság | ősmaradványok.hu)