A Nógrád megyei helyi termékeket és ízeket népszerűsítő programhoz csatlakozott termelők piaca, megyei gasztrofesztiválok udvara és Péter Szabó Szilvia nagykoncertje is kíséri a Vedd a nógrádit! Fesztivált Hollókőn. A június 18-i program Nógrád Megye Önkormányzatának szervezésében, a világörökségi falu Pajtaárok színpadánál és környékén ingyenesen látogatható.

Hollókő a megye egyik legjelentősebb turisztikai helyszíneként szinte minden rendezvényén megismerteti a bel- és külföldről érkező érdeklődőkkel a helyi termékeket, ezért esett a választás a világörökségi falura a helyi termelőknek bemutatkozási lehetőséget biztosító fesztivál helyszínéül. A Vedd a nógrádit! termelői piac nemcsak vásárral, de kóstolóval is várja az érdeklődőket 11 órától kora estig, a fesztiválon emellett bemutatkoznak a megye gasztronómiai rendezvényei is.

A színpadi programok sorát délben a Hollókő Néptáncegyüttes nyitja, majd látható és hallható lesz a Nógrád Táncegyüttes, a Folt népzenei együttes és a Folk on 45 is. Késő délután a Desperado, aztán este nyolctól 20. jubileumi turnéja keretében Péter Szabó Szilvia ad nagykoncertet a hollókői Pajtaárok színpadon.

 

Kosárközösséggé alakul a Vedd a nógrádit! program

“A megyei identitás erősítése Nógrádban” című pályázat keretében átfogó cél a helyi társadalmon belüli, egymás iránti felelősségtudat fejlesztése, egyben a vidék megtartóképességének erősítése. A projektnek számtalan eleme van, az online néprajzi csapatversenytől kezdve a tanulmányi versenyen és kiadványok megjelentetésén át a Palóc Ki mit tud?-ig, de jelentős hangsúlyt kapnak a helyi termelők és termékek is.

Nógrád Megye Önkormányzata küldetésének tekinti, hogy a megye lakóinak figyelmét a nógrádi gazdák termékei felé irányítsa. Az önkormányzat Vedd a nógrádit! programjához kapcsolódó honlapon jelenleg már több mint 80 helyi termelőt ismerhetnek meg az érdeklődők. A pályázat ugyanakkor most arra is lehetőséget biztosít, hogy az országban már több helyen működő kosárközösségek mintájára a lakosság ne csak megismerhesse, de egy közös platformról meg is vásárolhassa majd a különböző termékeket. A megyében élők ezáltal rövid ellátási láncon keresztül, helyi terméket vásárolva, egyben a megyei mikro- és kisvállalkozásokat segítve juthatnak hozzá a helyben készült, jó minőségű termékekhez.

Az erre szolgáló rendelési és kiszállítási rendszer létrehozása megkezdődött, a fesztivál pedig azt a célt szolgálja, hogy az érdeklődők egy helyen, közvetlenül is megismerhessék azokat a termelőket, akiknek portékáit a jövőben – várhatóan ősztől – online is megrendelhetik majd.

Készült a TOP-5.3.2-17-NG1-2021-00002 azonosító számú, Nógrád megye identitásának növelése című pályázat keretében, a Nógrád Megyei Önkormányzat megbízásából. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, az Európai Strukturális és Beruházási Alapok és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban. További információ a www.nograd.hu honlapon érhető el, a helyi termelők a www.veddanogradit.hu honlapon ismerhetők meg.

 

Kiemelt fotó: Koncert a hollókői Pajtaárok színpadon (Illusztráció: Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft.)