Tavaly a koronavírus magyarországi megjelenésével párhuzamos első járványügyi intézkedéseknek megfelelve elmaradt a Karancs-Medves teljesítménytúra. Bár az esemény megrendezésére a megszokottak szerint 2021-ben sincs lehetőség, egyénileg azonban bárki nekivághat a három táv valamelyikének – közölte Zöld Út Természetjárók Egyesülete.

A rendezők kiemelték: ebben az évben a teljesítménytúra három távja az éppen aktuális járványügyi előírásokat betartva, egyéni túraként teljesíthető. Az itinerek, valamint az ellenőrzőpontok érintési igazolásának módja a Zöld Út Természetjárók Egyesületének honlapján lesz elérhető április 19-től kezdődően. Egyben ez a dátum lesz az egyéni teljesítés lehetséges első napja, míg a záró dátum május másodika.

Annak idején a mostani értelemben vett középső, 35-ös távval indult a túraesemény története, a mostani a 31. rendezés. Emellé a negyedik meghirdetéskor csatlakozott a leghosszabb, 50-es táv; nagyjából “félúton” pedig a legrövidebb, 20-as távot vezették be. A Karancs-Medves teljesítménytúra 20, 35 és 50 kilométeres távjainak teljesítése közben csodálatos kilátás nyílik Salgótarján és környékének történelmi és természeti látványosságaira.

 

20-35-50

A legrövidebb táv 23 kilométer gyaloglást takar, a hozzá tartozó 777 méter szintkülönbséggel. Az útvonalon a salgótarjáni Galcsik Fogadótól indulva Kercseg-lapost, Somoskőújfalut, Salgó várát, a Boszorkány-kőt és az egykori fogaskerekű vasút alsó szakaszának nyomvonalát, majd a Gedőcz környékét barangolhatják be a mozogni vágyók.

A középső táv 38,3 kilométerére 1586 méter szintkülönbség jut majd. Itt már meg kell mászni a Karancsot is, az útvonal Salgó vára után keresztülvezet a Medves-fennsíkon, Szilvás-kőn, Inászón, majd végül a Pécskő-nyeregbe való felkapaszkodással érkezik vissza a túra a salgótarjáni medencébe.

Az embert próbáló leghosszabb táv választása esetén 49,6 kilométerre és 2016 méter szintkülönbségre kell felkészülni. A Karancsra ezen esetben egy karancsaljai kitérővel kell feljutni, Szilvás-kőről pedig a Kota, majd a Somlyó érintésével kell elérni a Pécskő-nyeregbe.

Az útvonalak és az ellenőrzőpontok helyszínei nem változtak az előző évekhez képest, de az egyéni teljesítéssel párhuzamosan idén nincsenek frissítőpontok és pontőrök sem az útvonalon. Regisztrálni nem szükséges és nevezési díj sincs, de aki a teljesítés igazolását követően szeretne hozzájutni a megszokott kitűzőhöz és emléklaphoz, önköltségi áron erre lehetőséget biztosít majd a Zöld Út Természetjárók Egyesülete.

 

Kiemelt archív fotó: Klasszikus értelemben vett ellenőrző pont ezúttal Salgó várában sem lesz