Egy határon átnyúló együttműködés keretében valósulhat meg kisebb volumenű fejlesztés Salgó és Somoskő váránál, illetve a két várat összekötő Petőfi-sétányon.

Mint az a salgótarjáni közgyűlés keddi ülésén tárgyalt és elfogadott előterjesztésből kiderül, a vármegyeszékhely önkormányzata a szlovákiai Sátorosbányával közösen pályázik az Interreg Magyarország – Szlovákia program kiírására. A projektben Sátorosbánya vállalná a somoskői vár rekonstrukcióját, míg Salgótarján önkormányzata partnereivel Salgó várát és környékét fejlesztené.

A Dornyay Béla Múzeum bevonásával a salgói vár alsó részén végeznének régészeti feltárásokat, ehhez kapcsolódva pedig egyéb tudományos jellegű munkákat, partnertalálkozót, konferenciát szervezne az intézmény. Az önkormányzat másik partnereként a Novohrad-Nógrád Geopark Nonprofit Kft. az Eresztvényi Látogatóközpont mellett alakítana ki parkolót és rendezvényhelyszínt, de az épület mögötti korábbi kőbányászati emlékeket is bevonnák a fejlesztésbe, mely a Petőfi-sétány kapujaként funkcionálhatna. Mindezen túl vezetett túrákat és szakmai programokat is tartanának.

A két várat, illetve Eresztvényt és Somoskőt összekötő Petőfi-sétányt érintően rendbe tennék az útburkolatot, illetve megújítanák a Petőfi-forrást, a Balassi-pihenőt, valamint a Losonczy Anna-forrást és pihenőt, míg a salgói vár alsó részén többek között padokat, asztalokat és interaktív táblákat helyeznének el.

A magyar-szlovák beruházás összesen mintegy 336 millió forintból valósulhat meg, a pályázat 95 százalékos támogatású, a magyar feleknek 5 százalék önrésszel kell rendelkezniük. Ennek értelmében – az előterjesztésben is megadott, 365 forintos euró árfolyamon számolva – a salgótarjáni önkormányzat közel 6 millió 800 ezer, míg a Dornyay Béla Múzeum – akárcsak a Novohrad-Nógrád Geopark Nonprofit Kft. – mintegy 2 millió 700 ezer forint önrésszel szállna be a költségekbe.

 

Salgó vára a távolban, a somoskői vár mögött (karancs-medves.info fotó: Drexler Szilárd)