A medvesi térség turizmusának elmúlt éveiben jelentős szerepet vállaló Drexler Szilárd bár az eresztvényi geoparki központnak nemrégiben búcsút intett, de a szívügyének tekintett tájtól korántsem köszönt el. Mint megfogalmazta, miután jelenleg van szabad kapacitása, egyik korábbi tervét kívánja megvalósítani: társaival elsősorban kezdő fotósoknak kívánnak segíteni péntek kora esténként Salgó várában.

Drexler Szilárd a karancs-medves.info megkeresésére elmondta: a foglalkozások célja megismertetni az érdeklődőket a fényképezés alapjaival és a különböző eszközökkel. A programot péntekenként 18 órától 20 óráig tervezi megvalósítani (de érdeklődés esetén akár tovább is), elsősorban kezdők számára lehet hasznos a lehetőség, de középhaladó fotósokat is várnak.

Az esemény egyben arra is lehetőséget teremt, hogy egy jót beszélgessünk közben a fotózásról, a várról, természetvédelemről, madarakról. Aki tud, hozhat magával egy-egy ismerőst is modellnek, de akár azokat is várjuk, akik saját magukat szeretnék lefotóztatni a napnyugtában – tette hozzá Drexler Szilárd.

A programon a részvétel ingyenes, első alkalommal 2021. április 30-án kora este várják az érdeklődőket Salgó várában.

 

Kiemelt fotó: Naplemente egy Salgó várából készített fotón (Fotó: Drexler Szilárd)