Történelmi korszakok életmódját, kultúráját és hagyományait mutatják be szombaton a Füleki Várjátékokon, melyet idén 22. alkalommal rendeznek meg a felvidéki városban – tájékoztatta a Füleki Vármúzeum az MTI-t.

A vármúzeum közleményében azt írta: a 14 órától estig tartó rendezvényen fellépő történelmi csoportok repertoárjában viselet-, fegyverzet-, zene- és táncbemutatókat láthat a közönség.

Betekintést engednek a középkori mindennapokba, valamint az oszmán uralom, és azon belül a füleki szandzsák időszakába, a látogatók megismerhetik a barokk táncokat és a korabeli öltözködésmódot, felszereléseket, egyenruhákat. Az érdeklődők megnézhetik, hogyan képezték ki hajdanán a huszárok lovait, milyen volt a törökök élete a 16. és 17. században. A múlt század első feléből a katonai alakulatok egyenruháit és haditechnikai érdekességeit mutatják be.

Lesznek szlovák és magyar néptáncok, kézműves bemutatók, megismerhető lesz a középkori és újkori kerámiakészítés, könyvnyomtatás, a látogatók pedig oszmán miniatúrákat és keleti motívumú mécseseket készíthetnek. A legkisebbeket történelmi mutatványosok, bohócok és zsonglőrök, továbbá gólyalábasok és solymászok szórakoztatják majd. A résztvevők a vármúzeum tárlatai mellett megtekinthetik a kézműves házban berendezett, középkori és kora újkori – Füleken is létező – mesterségeket bemutató kiállítást is, valamint a várhegybe vájt földalatti óvóhelyet.

A várjátékokat közforrásból a Kisebbségi Kulturális Alap, valamint a Besztercebányai Megyei Önkormányzat támogatja – írták.

 

Forrás: MTI | Kiemelt fotó: Fülek vára (karancs-medves.info fotó: Drexler Szilárd)