Idén is várja mindazok jelentkezését a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, akik önkéntesként segítenének a gólyakosarakhoz szükséges fészekalapok elkészítésében – derül ki a nemzeti park honlapján megjelent felhívásból.
Mint felidézték, tavaly 13 fészekalapot sikerült fonni kúszónövények indáiból egy lelkes kis csapatnak. Ezek a fészekalapok egy tartóállványra kerültek, így lett teljes a gólyafészek-magasító állvány, azaz a gólyakosár, ami elősegítette a gólyák biztonságos fészkelését az elektromos hálózat oszlopain. Ezeket a gólyakosarakat a Nógrádi Tájegység természetvédelmi őrei és az ÉMÁSZ szakemberei Nógrád vármegye több településének villanyoszlopaira helyezték el, amit a hosszú útról visszatérő gólyák el is foglaltak – ismertették.
A tervek szerint idén 25 fészekalapot készítenek el, a vékony, rugalmas gallyak kötegeléséhez pedig sok szorgalmas kézre van szükség. Emiatt február 24-én, azaz jövő szombaton délelőtt 10 órától, a salgótarjáni Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban várják mindazokat, akik ily módon is szeretnék elősegíteni a gólyafiókák sikeres felnevelését.
A nemzeti park a megfelelő mennyiségű eszközök és alapanyagok összeállítása miatt azt kérte, az önkéntesek legkésőbb február 22-ig jelezzék részvételi szándékukat e-mailben, a dobosl@bnpi.hu címen vagy telefonon, a 06 30 710 7696-os telefonszámon.