A tanösvény a szlovák határtelepülés, Sátorosbánya külterületéről indul és egészen Somoskő váráig kapaszkodik fel.

Sátorosbánya határában esztétikusan karbantartott pihenőhely és fogadóépület várja a tanösvényt bejárni szándékozó turistákat. A belépőjegyek megváltását követően a Macskalyuki-bányák, vagy Somoskő várának irányába indulhatunk útnak.

A tanösvényeket 1990-ben alapították a somoskői természetvédelmi területén, mely a Cseres-hegység legidősebb védett területe. A tanösvényeket csak gyalogosan lehetséges bejárni.

A várhoz vezető tanösvény 8 megállóhellyel rendelkezik. Sátorosbányáról indulva a Krúdy-forrás mellett ismerkedhetünk a terület vizes élőhelyeihez kapcsolódó információkkal, feljebb a terület növény- és állatfajaival. A tanösvény legfelső szakaszán azonban már az élettelen természet kerül főszerepbe, hiszen először a kőtenger, majd a bazaltömlés, végül pedig Somoskő vára tárul a szemünk elé.

A tanösvényen magyar, szlovák és angol nyelven is olvashatóak az érdekességek és a területtel kapcsolatos információk – mint minden olyan tanösvényen és bemutatóhelyen, melyet már a Novohrad – Nógrád Geopark égisze alatt alakítottak ki a térségben.

 

Kiemelt fotó: Túrázók a Sátormeg-patak völgyénél (karancs-medves.info fotó: Drexler Szilárd)