A Duna-Ipoly Nemzeti Park részét képező terület 2227 hektár, amit főként az Ipoly folyó és az azt körülvevő erdős terület teszi ki.
Az Ipoly völgy magyarországi szakasza lényegében több, fiatalon megsüllyedt és feltöltődött völgyszakasz összekapcsolódása révén alakult ki. Mivel peremterületeitől többnyire éles morfológiai határral különül el, egészében inkább völgymedencének tekinthető, melynek egyik fő jellemzője, hogy a pleisztocén korban lezajlott szakaszos bevágódás eredményeképpen többszintes teraszrendszer övezi. Fejlődéstörténeti és felszínalaktani szempontból három nagy szakaszra tagolható, melyeken belül további kisebb részek is elkülöníthetők.
Kajakozás az Ipolyon (karancs-medves.info fotó: Drexler Szilárd)
Az Ipolytarnóc és Szécsény közötti szakasz legészakibb részén, a Litkei-öblözetben a Dobroda széles völgye torkollik az Ipolyéba. A rossz lefolyású öblözet peremén négy-öt terasz megléte valószínűsíthető. A Dobroda-völgy kijáratától délebbre Nógrádszakálig az Ipoly-völgy legszűkebb és végig teraszok nélküli szakasza terül el, tovább dél felé a Szécsényi-öblözetben a völgy ismét medencévé szélesedik. Itt a folyó szinte hordalékkúpszerű teraszrendszert hagyott hátra. A Szécsény és Drégelypalánk közötti szakaszon a Fekete-víz torkolatáig a keskeny ártér fölé emelkedő dombsági hátak, illetve a lealacsonyodó domblábfelszínek peremén a magasabb teraszok általában hiányoznak, a fiatal szintek viszont jól fejlettek. Balassagyarmatnál a völgy ismét kisebb medencévé szélesedik, melynek keleti peremén szinte meredeken emelkednek ki a Szécsényi-dombság legnyugatibb részének aszimmetrikus hátai, míg délnyugat felé lankásabb az átmenet a Terényi-dombság dombhátai felé. Ipolyszög környékén ismét szép teraszszintek figyelhetők meg, itt akár 5-6 terasz is elkülöníthető. A Drégelypalánktól a torkolatig terjedő szakaszon a folyó a Börzsöny lábainál kanyarog és szakaszos bevágódása során itt végig több szintes teraszrendszert alakított ki. A folyó futását fiatal szerkezeti vonalak is befolyásolják, különösen Vámosmikolától északra, ahol az Ipoly vízszintje fölött alig egy méterrel több helyen is olyan kavicsréteg települ a partfalban, amely anyagi összetételét, koptatottságát és átlagos méretét tekintve teljesen különbözik az Ipoly üledékeitől. Perőcsény, Kemence és Bernecebaráti térségében széles, jól fejlett, az ártérig kifutó felsőpliocén hegylábfelszínek alakultak ki, és a folyó oldalazó eróziójával közvetlenül ezeket a szinteket alámosva tárja fel a hegylábfelszín kavicsait. A pleisztocén teraszok azonban általában hiányoznak, csak Tésa környékén nyomozhatók.
Természeti értékeit a védett növényfajok és a magas denzitású állatfajok adják. A terület mintegy menedék a bennszülött magyar tavaszi fésűsbagolynak, a szintén fokozottan védett lápi pócnak, a védett selymes durbincsnak. Számos fokozottan védett madárfaj is előfordul itt, mint például a kis lilik. A terület természetvédelmi értékét növeli a vidra, a kis és a közönséges denevér bizonyított előfordulása is. A védett kétéltűek és hüllők közül a sárgahasú unka, a levelibéka, és a mocsári teknős egyaránt előfordul. Vándorlási időszakban az Ipoly folyóra akár 30 ezer vízimadár is érkezhet táplálkozni, éjszakázni. Egy része tavaszig marad a térségben, majd tavasszal fészkelő helyet is keres itt. Régebben a folyó halfajokban gazdag volt, ez azonban a környező gazdasági területeken használt vegyszerek miatt erősen lecsökkent.
Az Ipoly jelentősebb szakasza kajakozásra alkalmassá tételére az elmúlt években egyre erősebb törekvések indultak. A folyó felett átívelő hidak majd mindegyikét felrobbantották a háborúkban, visszaépítésüket a 2000-es évek után kezdték meg.
